Chad Ripperger atya: HELYZETJELENTÉS A SZELLEMI HARCTÉRRŐL
HELYZETJELENTÉS
A SZELLEMI HARCTÉRRŐL
(Részletek Chad Ripperger exorcista atya előadásából.
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=kDjy_K9--Ls)
Kezdjük egy imádsággal. Az Atya, a Fiú és a
Szentlélek nevében, amen. Vezéreld, ó Urunk minden cselekedetünket Szentlelked
által, és segítsd tetteinket segítő kegyelmeiddel, hogy ez által megigazulásunk
és tetteink Tebelőled forrásozzanak és Teveled erős egységben legyenek, a mi Urunk
Jézus Krisztus által, amen. Miasszonyunk, Isteni Kegyelem Anyja, könyörögj
érettünk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, amen.
Ezen konferenciabeszédem helyzetjelentés a szellemi
harctérről. Azt hiszem, nem kell ahhoz rakétatudósnak lennünk, hogy belássuk, a
jelen helyzet meglehetősen rossz. Olyan áttekintést fogok adni a szellemi
harctér jelen állapotáról, amelyhez a legtöbb embernek nincs hozzáférése. Az
exorcisták ugyanakkor az ördögűzések folyamán hozzájutnak bizonyos
információkhoz. A démonok megnyilvánulásai rávilágítanak a szellemi harctér jelen
helyzetére, amely a külső szemlélőnek gyakran nem egyértelmű, pl. a hatóságok
és mások számára sem.
1963 előtt a megszállott személyek exorcizmus általi
megszabadítása csupán 1-2 napot vett igénybe. A teljes hagyományos
szertartással együtt az egész procedúra csupán mintegy egy hétig tartott. Csak
kivételes és rendkívüli esetekben volt szükség hosszabb időre, pl. egy akkori St.
Louis-i esetnél 59 napig tartott az ördögűzés.
1963-ban viszont valami hirtelen megváltozott és azt
követően 1-2 nap helyett már 1-2 évre volt szükség. Sem a megszállottság
fajtája, sem egyéb külső körülmények nem befolyásolták ezt a nagy változást. Amikor
kb. 15 éve elkezdtem exorcizmussal foglalkozni, akkor nekem is 1-2 évbe telt
egy-egy megszállott személy megszabadítása. Aztán valami megint történt az
Egyház életében, és ez az időtartam 2-3 hónapra csökkent, majd 6 hónap
elteltével újabb spirituális eltolódás történhetett, aminek a hatását úgy is
mondhatnánk, hogy "éreztem az erőben", mindenesetre eltolódás
történt.
Ettől kezdve az exorcizmushoz szükséges idő, amely korábban
1-2 év volt, csaknem végtelen hosszúvá vált. A legtöbb exorcista ma arról
panaszkodik, hogy gyakorlatilag senkit sem sikerül megszabadítaniuk. Ez sokat
elárul az Egyház jelen állapotáról, amely része a problémának.
A kijelölt papok által végzett exorcizmus "ex
opere operantis ecclesiae" működik, azaz a cselekvő Egyház közvetíti a
kegyelmet. Tehát hatékonysága erősen függ az Egyház állapotától. Ezért minél rosszabb
állapotban van az Egyház, annál tovább tart a megszállottak megszabadítása.
Van egy másik fontos befolyásoló tényező is, amely
abból adódik, hogy napjainkban az emberek jelentős része nem él erényes életet.
Ezért az Isteni Gondviselés egészen addig nem hagyja lezárulni a dolgokat, amíg
az emberek el nem jutnak az erények bizonyos szintjére. Csak ezután következhet
megszabadulásuk, mert csak így tudnak majd később a saját lábukra állni. De
leginkább az Egyház állapota az, amely döntő, és amely jelenleg rossz. Ezen
rossz állapot fő oka az ellenséghez fűződő viszonyban keresendő.
Egyesek már hallhatták tőlem más beszédeimben, hogy
a sátán alatt a rangsorban öt démon található, akik megvalósítják terveit. Tehát
az a feladatuk, hogy kivitelezzék, amit eltervez és megvalósítsák szándékait. "Öt
tábornoknak" hívják őket, illetve ők időnként úgy említik saját magukat,
hogy "a Tábla" vagy "a Tanács". Ezen öt tábornok működése
kulcsszerepet játszik abban, hogy megértsük a társadalom erkölcsi összeomlásának
okait. Jellemző rájuk, hogy módszeresen hajtják végre feladatukat.
A démonok egyébként is rendkívül következetesek. Cselekedeteik
véletlenszerűnek tűnhetnek, de csak azért, mert nem értjük, hogy mit mikor és
miért tesznek. Ha viszont egyszer rájövünk viselkedésük jellegzetes
mintázatára, akkor látni fogjuk, hogy teljes mértékben következetesek.
Akkor most nézzük meg egyenként ezt az öt
tábornokot, és azt, hogy pontosan mit művelnek a kultúránkkal. A tábornokok
nagyon specifikusan és következetesen cselekszenek. Tevékenységük meghatározza
a szellemi harctér helyzetét. Napjainkban számos nemzet az erkölcsi leépülés
útját járja, ezt látjuk az egész világon. Ugyanakkor az un. "Tanács" létezése nem mindenki
számára nyilvánvaló. A démonok beszélnek ugyan róla, de azt is tudjuk, hogy
hazudhatnak, ezért nem lehetünk benne teljesen biztosak. A démonok fokozódó
tevékenységét általában azok veszik észre, akik saját tapasztalatokkal
rendelkeznek az ördögűzés terén. Ők azok, akik nagyon következetesen állítják:
igen, ez az öt tábornok harcol a sátán oldalán a szellemi harctér másik
oldalán.
Az első közülük Bál
(=Baal, Bael, Belzebub), aki a tisztátalanság démona, akinek a másik neve
Belzebub, amely névvel a sátánt is illetik. Bál
a rangsorban közvetlenül a sátán alatt foglal helyet. Az a speciális
feladata, hogy a tisztátalanságok terjesztése által kultúránkat erkölcsi
romlásba döntse. Ezt mindazon országokban műveli, amelyek az erkölcsi hanyatlás
útját járják, és ez erkölcsi összeomláshoz vezet, a 6. és a 9. parancsolatok
megszegése által (VI. Ne paráználkodj!, IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!).
Ha szemügyre vesszük a saját országunkat (USA), a
paráznaság eredetileg törvényellenes volt és a legtöbb állam egykor rendelkezett
is paráznaságot tiltó törvénnyel. Ha valakit anno paráznaság elkövetésén értek,
azt megbüntették. De napjainkban ezeket a törvényeket nyilvánvalóan nem
érvényesítik, sőt hatályon kívül helyezik, megszabadulnak tőlük.
Pál apostol ezt írta a korinthusiaknak szóló első
levelében:
"Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem öröklik
Isten országát? Ne ámítsátok magatokat! Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem
házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó..." (1Kor 6,9)
Azaz ez erkölcsileg olyan bűnös tett, amely Istent
súlyosan megbántja. A házasságon kívül, élettársi kapcsolatban (konkubinátus)
élő párok aránya (az USA-ban) csaknem 900%-al nőtt az elmúlt 50 év során. Egyes
államokban ez elérte a 19-szeres növekedést is. 1960-ban (az USA-ban) becslések
szerint 430.000 pár élt élettársi kapcsolatban, ez a szám 2015-re 8,3 millióra
növekedett.
Egy, a protestánsok körében végzett felmérés
eredményei szerint 76%-uk vélte úgy, hogy a házasságon kívüli együttélés
elfogadható. Tehát ilyen arányban tértek el a Szentírásban leírtaktól. Egy
protestáns számára így az egész tanítás semmissé válik. Nem egyeznek a
Szentírással, és nem is követik azt. Sajnos a katolikusoknál sem jobb a helyzet:
74%-uk nyilatkozott úgy, hogy a házasságon kívüli együttélés számára
elfogadható.
Bál
fődémon végcélja a házasság intézményének lerombolása az által, hogy
összeomlást vált ki a szexuális erkölcsök terén. Romboló tevékenysége
meglehetősen sikeres volt a mi kultúrkörünkben. Ennek kezdete az 1960-as
években a hippik által indított szabad szerelem mozgalom volt. Ez a mi
országunkban is erkölcsi összeomláshoz vezetett és olyan események láncolatát
indította el, amelyet Bál indított el
és ő is irányít.
Biztosak lehetünk abban, hogy további erkölcsi
összeomlás jön, ha nem teszünk ellene, ha nem ismerjük fel és nem fékezzük meg
ezt a folyamatot. Ha nem lépünk, akkor ezzel utat nyitunk egy újabb démon tevékenységének
- a romlás folyamata ugyanis erre a sajátos logikára épül. Ha a házastársak
együttélése elválik a gyermekvállalástól, mint végső céltól, sőt az együttélés
már nem is a szentségi házasság keretein belül történik, akkor már nincs
megállás, bármi megtörténhet.
A következő fő démon Azmodeus (=Asmodeus), aki a férfiak körében terjeszti a
homoszexualitást és más tisztátalanságokat. Amint egy kultúra megszűnik hinni a
nemzés (prokreáció) és a házasság elválaszthatatlanságában, amiről VI. Pál is beszélt,
akkor a szex pusztán az örömszerzés eszközévé válik. Ez történik, ha az
együttélés elválik a megfelelő végcéltól. Ekkor minden racionális iránymutatás
elvész, teret adva a homoszexualitásnak.
Amikor a San Francisco-i egyetemen tanultam, az
egyik professzorom azt mondta, hogy ha megvizsgáljuk a kultúrák történetét, akkor
azt találjuk, hogy ha egy kultúra engedélyezi a fogamzásgátlást, akkor a
homoszexualitás előfordulása azzal egyidejűleg és arányosan növekedésnek indul.
A férfiak homoszexualitásáért felelős démon működése is jelzi ezt a folyamatot.
Ez a folyamat zajlik az Egyesült Államokban is, bár
amint majd látni fogjuk, valamelyest a megszokottól eltérő utat követ. Amikor
egy kultúra aláveti magát a tisztátalanságnak, akkor a következő dolog, ami
megjelenik az a homoszexualitás.
A következő - és a rangsorban is következő - fő
démon Leviatán, aki a maszkulin
(férfias) típusú női homoszexualitás démona. Ezek azok a hölgyek akik
"döngő léptekkel járnak", és akiket többek között rövid, felnyírt
hajukról lehet felismerni. Ez az a démon, akitől egyes emberek, különösen a homoszexuális
nők megerősítést kapnak. A női homoszexualitásnak valójában két démona is van. Leviatán tehát az egyik.
A női homoszexualitás másik démona Lilit (=Lilith, Lilitu). Áldozatai
szolid viselkedésű, esetenként megtévesztően vonzó nők, akik általában normális
kinézetűek, és úgy is próbálnak viselkedni. Ugyanakkor azt látjuk, hogy számuk
a biszexualitással párhuzamosan emelkedik. Ez főleg 2015 óta vált növekvő
problémává, ugyanis az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 2015-ben az Obergefell
kontra Hodges ügy kapcsán kimondta, hogy a házasság alapjog az azonos nemű
párok számára is.
Ezáltal - és a jogászok javítsanak ki, ha nem így
lenne - nemzetünket kiszolgáltattuk a sátán fő démonai és tábornokai, Azmodeus, Leviatán és Lilit kénye-kedvének.
Végül beszéljünk az ötödik tábornokról. Ő Baphomet, aki ő a gyermekáldozat fő
démona. Említettem, hogy az USA - más országoktól eltérően - nem a fent leírt, megszokott
utat járta be, hanem mintegy lerövidítette azt. Mi (az USA) Bál után egyenesen Baphomet karjaiba futottunk, aki a gyermekáldozat démona. Baphomet szobrait ma már több helyen
felállították, szerte az országban.
Az USA-ban az abortusz legalizálása óta kb. 60
millió áldozatot követelt. Világszinten, az elmúlt harminc év alatt, az
áldozatok száma meghaladta az 1 milliárdot. Tehát, most itt tartunk... A "Démoni Abortusz" c. könyv is
bemutatja, hogy az abortusz ördögnek történő áldozatbemutatás egyik formájává
vált.
Az ördögűzők is észlelték azt a tendenciát, hogy
egyes sátánisták azért vállalnak orvosi hivatást, hogy az abortuszok
végrehajtóivá váljanak, mert akkor szabadon ölhetnek meg gyermekeket. Persze
senki sem akarja kimondani, hogy ez gyermekgyilkosság, e helyett
"poszt-perszonális" abortuszról beszélnek. Ugyanis ha
gyermekgyilkosságnak neveznék, akkor semmivel sem lennénk jobbak az egykori
majáknál, akik megölték saját gyermekeiket. Az abortusz démoni eredetét jelzi
az is, hogy mennyire beleivódott a kultúrába -olyannyira, hogy nehéz lesz kiirtani
és nehéz ellene küzdeni. Az emberek szinte zsigerből reagálnak, ha az abortusz erkölcstelensége
felmerül.
Az abortusz, mint gyilkosság említése által
kiváltott harag és gyűlölet megdöbbentő. Az egyik ide kapcsolódó mozgalmat
három leszbikus nő kezdeményezte, akik közül az egyik ténylegesen részt vett
okkultizmusban. Biztos vagyok benne, hogy tudjátok, melyikről van szó (BLM, a szerk. megjegyzése), de én nem fogom
kimondani a nevét, mert ha ezt tenném, akkor letiltanának...
Az ördögűzők észlelik és tanúsítják a kapcsolatot a
gyakorló homoszexuálisok és az okkultizmus között, és ez a két dolog még a
marxizmus és a kommunizmus elfogadásával is párosul, mert mindegyik káoszhoz
vezet. Nézzük, mit tett a törvényhozásunk az abortusz és a melegházasság megengedése,
valamint a paráznasági törvények eltörlése terén. Az USA törvényhozása az
elmúlt 35-40 évben a sátán fő démonainak kezébe adta az országot, az öt
tábornok kezébe, akik végrehajtják a sátán terveit. Ennyit a hatóságokról...
A kommunizmusról és sátánizmusról szóló videó sorozatomban
a kommunizmussal kapcsolatban már kitértem arra, hogy az un. "mély
állam" csak egy másik neve a kommunizmusnak, de ha megnézzük a kommunizmus
és a sátánizmus pszichológiáját - például, amikor démonokkal foglalkozom az
ördögűzés során - állandó és folyamatos részükről a manipuláció. Felsőbbrendűnek
mutatkoznak, olyannak, akiknek joga van mindent uralni.
A kommunizmus és a sátánizmus pszichológiája
teljesen azonos. Egyre több jel utal arra, hogy világszerte növekvő számú politikus,
ebben az országban és máshol is, kapcsolatba került az okkultizmussal. Svájcban
az új Gotthárd-alagút megnyitója valójában egy okkult rituálé volt, és ez a rituálé
- bár én nem ajánlom - de megnézhető a YouTube-on. Ezt a rituálét a
gyermekáldozat démonának, Baphometnek
mutatták be. Például Angela Merkel, egyes ázsiai vezetők és más államfők is
jelen voltak az eseményen és úgy ültek ott, mintha egy ilyen a Baphomet-rituálé a világ legtermészetesebb
dolga lenne.
Más jelei is vannak, hogy a civil vezetők egyre
inkább kapcsolatba kerülnek az okkultizmussal, de nyilvánvalóan nem mindegyik. Aztán
ott vannak az őket támogató csoportok is, amelyek vezetői szintén részt vesznek
az okkultizmusban. És látjuk őket az ellenséges oldalon, látjuk, hogy mekkora
hatalommal és befolyással rendelkeznek.
Ezzel szemben a mi oldalunkon, a küzdő Egyház
oldalán a helyzet ennél sokkal rosszabb. A püspökeink lehetővé teszik a polgári
hatóságok számára, hogy a COVID által elzárjanak minket a kegyelemtől. Bezárnak
minket, hogy ne menjünk szentmisére, hogy ne jussunk gyónáshoz, ne kapjuk meg a
szentségeket. Így kevesebb az áldozás, kevesebb a gyónás, és a szentmisék
látogatottsága jelentősen csökkent, és nem valószínű, hogy valaha visszatér a
COVID előtti állapotba és akkor sem lesz már a régi.
A püspökeinknek kellett volna vezetniük minket ebben
a küzdelemben, de javarész hiányoznak a szellemi harctérről. Én rendszeres kapcsolatban
vagyok velük, mert meg kell szereznem a helyileg illetékes püspök engedélyét
minden exorcizmushoz. A legtöbben közülük egyszerűen megadják a felhatalmazást,
vagyis hozzájárulnak, majd hozzáteszik, hogy "nem akarok többet hallani
róla" és szó szerint menekülni szeretnének a probléma elől.
Egyházunk, Krisztus titokzatos teste nem jó úton
halad. Úgy tűnik, a legtöbb ember nem veszi észre, hogy a bűnök, amelyeket
elkövetnek mindenki másra is hatással vannak, csökkentve ez által Krisztus
titokzatos teste szentségét. Így ugyanis a megszerzett érdemek és az ez által a
világra kiáradó kegyelem összességében csökkennek. A másik hatása az, hogy így
felhatalmazzuk a démonokat, és rászabadítjuk őket más emberekre is a bűn okozta
zavar által.
Nézzünk szembe a tényekkel: az emberek általában nem
erényesek. Nézzük meg például, hogy mi történt a Katrina hurrikán átvonulás
után (2005). Bizony eléggé elfajultak a dolgok. Isten a Katrina hurrikán által mutatta
meg nekünk, hogy milyenek vagyunk, hogy milyen nemzet vagyunk. Abban a pillanatban,
amint rosszra fordultak a dogok, az erkölcsi rend felborult és fosztogató
bandák jelentek meg. Az emberek a kontroll hiányában rögtön erkölcstelenül viselkedtek
és ez alól még a katolikusok sem voltak kivételek. A The Heritage Foundation,
egy amerikai konzervatív alapítvány szerint a katolikus párok 95%-a használ
vagy már használt fogamzásgátlót. Ez a statisztikai adat Bill Clintonnak
köszönhető, aki ki akarta deríteni, hogy mit gondolnak a katolikusok a
fogamzásgátlásról. Az általa elrendelt felmérés eredménye alapján a katolikus
párok 95%-a használ vagy már használt fogamzásgátlást, amiben természetesen az
önkielégítés és a pornográfia is szerepet játszik.
A pornográfia, amelyről egy kicsit később fogok
beszélni részletesen, óriási problémává vált a mi oldalunkon, a szellemi
harctér ezen oldalán. Az ördögűzőknek küzdeniük kell azokért, akik ilyen
tartalmakat néznek. Napjainkban a férfiakból hiányzik az állhatatosság és a
kitartás. Úgy értem, hogy a férfiak viselkedése manapság eléggé nőies.
Ha úgy szállnánk harcba, hogy meg van bennünk az
elrettentő erő, amellyel a démonok rendelkeznek, ha hagyjuk őket..., de a mi
oldalunkon az emberek nagy része gyenge. És akkor ott van még egyes nők
szemérmetlensége, vagy az abnormális családi, szociális és kulturális
szerepkörök problémái. Aztán természetesen ott van még a feminista mozgalom is,
amely egyébként közvetlenül összefügg történelmileg és eszmeileg is a
kommunizmussal, amely még a katolikusok gondolkodását is jelentős mértékben
befolyásolja.
Amikor katolikusokról esik szó - még ha jó
katolikusok is - és az Isten által alkotott családról és természeti törvényről,
akkor a gyűlölet mértéke, ami a reakciókból sugárzik elképesztő. Ha meg akarunk
győződni az emberek aktuális lelki állapotáról, az erények gyakorlásáról, akkor
elég, ha feljelentkezünk egy katolikus fórumra, ahol láthatjuk, miket
posztolnak...
Döbbenetes, hogy a küzdő Egyházi sehol sincs jelen,
ahol kellene, hogy kiálljon és megvívja a szellemi harcot, nem is beszélve
arról, hogy mindeközben üldöztetésnek van kitéve. Egyszóval, bajban vagyunk. Az
Egyház jelen állapota, megítélésem szerint, túlmutat az emberi korrekció
lehetőségein…
Az üldöztetés hatására jelentősen csökken a
katolikusok száma, és a továbbiakban is ez fog történni a híveiben megfogyatkozott,
de hithű Egyházzal.
Vajon mit látnak jelenleg az ördögűzők a szellemi
harctéren? Az ördög által megszállott (posszesszió) emberek száma nemigen emelkedett,
továbbra is meglehetősen alacsony. Utoljára 2015-ben készítettem statisztikát a
megszállott emberek számáról, azok körében, akik felkerestek. 600 ember fordult
hozzám 2015-ben, ebből a 600-ból csak hárman bizonyultak megszállottnak. Szóval
ez csak 0,5%. A teljes megszállottság gyakorisága általában 0,5-1,5%. Jelenleg
ez a lakosság körében mintegy 0,5%, de arányuk növekszik az emberek fokozott kitettsége
miatt.
Bár a megszállottság gyakorisága nem nőtt, viszont a
megszállottak megszabadítása rendkívül nehézzé vált, annak ellenére, hogy a
megszállott emberek is mindent megtesznek, amit csak tudnak, hogy
megszabaduljanak. És mégsem tudnak, mert a démonok tevékenységét erősíti a
világ jelen állapota.
Az ördögi megszállás folyamata (obszesszió) során a
démonok megtámadják az érintett emberek pszichéjét. Itt viszont már drasztikus
növekedést tapasztalunk. Saját becslésem szerint a felnőtt lakosság 20-25%
lehet érintett, és nem vagyok egyedül ezzel a becsléssel, más ördögűzők
ugyanezt mondják.
Érdekes volt, amikor először kérdeztek erről, három
hét múlva megjelent egy tanulmány és kiderült, hogy a 18 és 22 év közötti
főiskolai és egyetemi hallgatók körülbelül 20-25%-a már járt pszichológusnál. Bár
nem állítom, hogy minden pszichés tünet ördögi eredetű, de mégis jelzi
számunkra, hogy van közöttük összefüggés.
Az ördögi befolyás drasztikus növekedésében a
pornográfiának kulcsszerepe van. Az emberek kezdenek ráébredni arra, hogy a
sátánistáknak jelentős szerepe volt abban, hogy a hollywoodi filmipar és a
zeneipar révén terjesszék a sátáni befolyást, és ugyanez vonatkozik a
pornóiparra is. Ha ugyanis ördögi átok sújtja az eredeti kópiát vagy darabot, akkor
az átok hatása a másolatokban háromszorosára nő mindazokban, akik kapcsolatba
kerülnek vele, megnézik vagy meghallgatják, és növekszik az addiktív hatás is.
A megszállottság gyakoriságának növekedését tapasztaljuk
azoknál az embereknél, akiket ilyen átok sújt. Különösen jellemző ez a
pornográfiától függővé vált férfiak körében. A statisztikák szerint az internet
teljes sávszélességének 35-50%-át a pornográfia foglalja le (!) Gondoljunk csak
bele... Tehát mindannak, ami hazánkban (USA) az interneten zajlik annak
35-50%-a pornográfia.
A pornográf weboldalak számaránya az összes
weboldalhoz viszonyítva mintegy 12%. A pornográf e-mailek száma 2,5 milliárd,
ami az összes elküldött e-mail 8%-a. Pornográfiát az internetezők 42,7%-a néz. Az
USA-ban azok száma, akik naponta gyermekpornográfiát tartalmazó weboldalt
keresnek fel 116.000.
Az első ízben történő pornográf internethasználat átlagos
életkora 11 év (!). Kemény pornót (hardcore) a 15-17 évesek 80%-a néz. A 16-18
éves gyermekek 90%-a nézett már online pornót. És ráadásul a legtöbben közülük
a házi feladataik készítése közben néztek ilyen tartalmakat...
Az erények hiánya megnehezíti az emberek küzdelmét
az ördögi befolyás ellen. A halálos bűnök száma meghalad minden mértéket... Rendkívül
legyengült állapotban vagyunk, ugyanakkor sok olyan dolgot teszünk, amivel
súlyosan megbántjuk Istent, szóval valóban nagyon rosszra fordultak a dolgok...
És akkor még ott van a szentségek méltatlan vételének problémája is, azok
részéről, akik a halálos bűn állapotában járulnak szentáldozáshoz, mert a
halálos bűn állapotába kerültek és nem mentek el gyónni...
Egy másik dolog, amit az ördögűzők látnak,
kapcsolatban áll a démoni elnyomással (opresszió). A démoni elnyomás drasztikusan
növekedett a párkapcsolatok romlásával és ez összefügg a pornográfia
kérdésével. Ezen kívül összefügg azzal a ténnyel is, hogy a boszorkányság és a
sátánizmus előfordulása ugyancsak gyorsan növekszik.
A boszorkányságnak három szintje létezik, ahogy a
sátánizmusnak is három szintje van. Habár ennek a két tevékenységnek nincs sok
kapcsolata egymással, de tapasztalataim szerint néha együtt csinálnak dolgokat,
ugyanakkor hajlamosak egyfajta távolságot is tartani egymástól.
Tehát mindegyiknek három szintje van. A csak
boszorkánysággal foglalkozó emberek általában nem érnek el túl nagy hatást az
ördögi befolyás terén. A középső szinten lévőket én csak
"napszámosoknak" nevezem. Ezek azok az emberek, akik boszorkánysággal
foglalkoznak és megpróbálnak bizonyos dolgokat csinálni, utánanéznek
ennek-annak, hogy jártassá váljanak benne. Bár ez egyfajta felhatalmazást is
jelent, ugyanakkor ők azok, akik negyvenötért dollárért online és bárkinek
varázsolnak...
"Csak regisztrálj, és mi megszerezzük neked a
kiszemelt fiút szerelmi bűbáj által." Egyébként létezik speciális
ördögűzési rituálé azok számára, akik szerelmi bűbáj általi varázslat hatása
alá kerültek. Egyszer én is végeztem ilyet.
Aztán ott van a harmadik szint, és ez a
sátánistáknál is így van, a démoni rendhez hasonlóan. Biztosan emlékeztek arra
a srácra, aki Oklahoma City-ben ellopta a szentostyát. Coakley püspök reakciója
zseniális volt. Ezt mondta neki: "Hé, az a mi tulajdonunk! Ha nem adod
vissza, akkor lopás miatt be fogunk perelni." Így hát visszaadta,
legalábbis remélhetjük, hogy visszaadta. A srác egyébként egy totál kókler. Élő
adásban mutatta a szentostyát és azt mondta róla, hogy ez csak egy darab
kenyér, nem érti, miért csinál mindenki ilyen nagy felhajtást belőle. Erre a
püspök: „te vagy az, aki felhajtást csinálsz, aki makacsul ragaszkodsz ahhoz,
amit mondasz, te vagy az, aki összekeveri a dolgokat...”
A sátánistákat és a boszorkányokat nem könnyű
felismerni. Lehet az a személy is, aki éppen melletted ül a templomban, lehet
akár egy bíró vagy egy rendőr vagy egy tűzoltó... Legyen bárki is, kiemelkedő
pozícióban van, mert a sátánisták tudják, hogy ha tevékenységük miatt elkapják
őket, az súlyos bűncselekménynek számít, és ezért rejtőzködnek. Ugyanakkor azok
a boszorkányok, akik a harmadik, azaz a legmagasabb szinten vannak, nem
pancserek. Róluk nem lehet tudni, hogy kik valójában. A legtöbbjük olyan
családból származik, ahol már három-négyszáz éve foglalkoznak boszorkánysággal és
az enyémmel közel azonos szintű tudással rendelkeznek a démonok tevékenységéről.
Azok az emberek, akik a legfelsőbb szintű
boszorkányokhoz tartoznak, nem végeznek mágiát közvetlenül azokon, akiknek
megpróbálnak kárt okozni, mert tudják, hogy akár ők saját maguk is ördögi
befolyás alá kerülhetnek.
Napjainkban drasztikus növekedés tapasztalható az
ördögi elnyomás területén, a boszorkányok és a sátánisták tevékenysége miatt. Ez
részint természetes folyamatokra épül. Azt halljuk, hogy a COVID járvány
mentálisan is megbetegítette az embereket, de szerintem csak felszínre hozta a
meglévő lelki bajokat.
Kb. 15 évvel ezelőtt egy katolikus pszichológus
csoporttal beszélgettem. Azt mondtam nekik, hogy a mi társadalmunkat
elárasztották a mentális betegségek. A pszichológusok szerint egy dolog
mentálisan akkor egészséges, ha mindenki azt csinálja, de mi katolikusként
tudjuk, hogy ez nem igaz.
Valójában mentálisan az az egészséges, amit a
természeti törvény diktál, nem pedig az, amit mindenki csinál. Ezen kívül
megjegyeztem, hogy 50 évvel ezelőtt ha egy srác az utcán azt mondta volna, hogy
szerinte két fickónak össze kellene házasodnia, akkor azonnal bezárták volna a
diliház gumiszobájába. Most viszont az országunk lakosságának 56%-a úgy
gondolja, hogy ez a dolog teljesen rendben van. Ez azt jelzi, hogy napjainkra
teljesen elszakadtunk a valóságtól.
Azt is mondják, hogy a mentális betegségek
megnövekedett előfordulási gyakorisága már önmagában is probléma, mert így
nehezebb megfelelően viselkedni, stb...
A COVID csupán annyit tett, hogy felszínre hozta ezt
a problémát. A jelenlegi helyzet a szellemi harctéren nem jó, azonban vannak
pozitív jelek is. Az újonnan felszenteltek között vannak a legszilárdabb,
legtisztább, leginkább hithű papok, akikkel valaha találkoztam. Nagy reményt
fűzök hozzájuk. Önfeláldozóak, hajlandóak mindent megtenni, ami szükséges.
Igazi, férfias papok szeretnének lenni. Ha így haladnak tovább, kiváló lelki atyákká
válhatnak. Ez Isten közbeavatkozásának jele, mert Ő már a bajt megelőzve kezdi
kiárasztani kegyelmeit, hogy mire a helyzet válságossá válik, a dolgok már a
helyükön legyenek. Úgy gondolom, hogy sokan az újonnan felszentelt papok közül
szilárdak a hitben, és sok jót fognak tenni.
Ma már ördögűzőből is több van. Amikor 15 évvel
ezelőtt ördögűző lettem, csak 13-an voltunk az egész országban (USA), és ebből
a 13-ból is csak 5 tudta igazán, hogy mit csinál... Ma már körülbelül 130-an
vagyunk és ebből 20-25 az, aki igazán ért hozzá. Ez jó és fontos dolog, mert az
ördögűzők az első vonalban harcolnak.
Ez két ok miatt fontos: egyrészt megszállottság
esetén a démonok elleni küzdelem gyengíti a démonokat, és ennek van egy
általános hatása, ami nem nagyon érzékelhető. Másrészt az ördögűzések során a
démonok sok mindenről beszámolnak a jelen helyzettel kapcsolatban, ahogy ebbe
az előadásomban már említettem.
A hithű emberek hatalmas és hathatós védelem alatt
állnak. Gondoljunk csak bele, az
embereknek mindenhol megvannak a maguk problémái, de a védelem mértéke, a hithű
emberek számára rendkívüli.
Egy alkalommal egy megszállottság eset kapcsán a
"végzet ördögéhez" volt szerencsém. Utánanéztem és azt találtam, hogy
ő az un. életközépi válság démona az egyházatyák szerint. Bár a pszichológusok
azt állítják, hogy ez az ő találmányuk, de valójában az életközépi válság
démonának műve. Ez a démon egy ördögűzés alkalmával rám nézett és ezt mondta: "ha
nem állnál védelem alatt, akkor most kitekerném a nyakad." Ez nem váltott
ki bennem túl nagy félelmet, inkább arra gondoltam, hogy hiszen igaza van, engem
valóban nagyon jól védenek… Az idők
folyamán arra jöttem rá, ahogy látom a megszállott és az ördög által megtámadott
emberek szenvedését és hogy mivel küzdenek, a védelem mértéke a hithű emberek
esetében, akik próbálnak jó katolikusokként élni, egészen rendkívüli.
Az is nyilvánvaló, hogy napjainkban az ördögi
befolyás mértéke talán minden idők legmagasabbika. Tehát nem normális a
helyzet, amit most látunk, és az emberek egyre inkább ráébrednek arra, hogy
harcban állunk. Ez a feleszmélés lassan indult és főként a laikusok körében
zajlik. Egyre többen rájönnek, hogy cselekedniük kell a családjuk védelme
érdekében. Rájönnek arra is, hogy lépniük kell annak érdekében, hogy a démonok távol
maradjanak tőlük a saját életük során is. Ez a folyamat most a laikusoknál
felgyorsult, csakúgy, mint a papok egy részében, de közöttük nem olyan
mértékben. Több reményt fűzök ahhoz, hogy a laikusok felismerik, hogy ez valóban
fontos dolog.
Tehát így néz most ki a szellemi harctér, ilyenek az
ellenség tábornokai, sokan vannak, elözönlenek minket, ugyanakkor a mi
oldalunkon Isten most hozza létre hithű seregét, amely lassan összeáll. Ez nem
lesz könnyű, nehéz lesz, de egy bizonyos ponton azon emberek szerepe, akik
hűségesek és jó irányba terelik az eseményeket rendkívüli mértékben meg fog
nőni.
Ha megnézzük, milyen rossz a helyzet a világban és
az Egyházban, például, emlékezzünk arra amit Fatimai Miasszonyunk mondott: ha
Oroszországot nem szentelik fel az Ő Szeplőtelen Szívének, akkor Oroszország elterjeszti
majd tévtanait és sok ország és állam tönkremegy... Így tehát sok ország el fog
pusztulni, amint ez látható több más Mária jelenéssel kapcsolatban is. Akitában,
Japánban, amikor Miasszonyunk ott megjelent, előre jelezte, hogy bíboros bíboros
ellen, püspök pedig püspök ellen támad majd. Napjainkban szemtanúi vagyunk
ennek a belharcnak, amely a hierarchián belül zajlik. Ugyanott azt is előre
jelezte, hogy túl késő lesz és sor kerül a büntetésre, és nem tehetünk mást,
minthogy imádkozunk azért, hogy csökkentsük azok hatásait. A szellemi harctér
démonok által történő elözönlése csak előjel, spirituális előjele az
elkövetkező eseményeknek. Vegyük észre, hogy mindaz valóra vált, amit
Miasszonyunk előre jelzett jelenései során.
Ez viszont azt is jelenti, hogy végül az Ő
Szeplőtelen Szíve győzni fog, a pápa feszenteli Oroszországot az Ő Szeplőtelen
Szívének, és ennek eredményeként az Egyház újjáéled. Amikor szinte már úgy
tűnik, hogy minden elveszett, akkor újjáéled és újra életképes lesz. Egy új
élet kezdődik annak ellenére, hogy most még az ördögi erők túláradását látjuk, és
a szellemi harctér brutális helyzetét, de tudjuk, hogy ott a fény az alagút
végén.
A mi feladatunk csak annyi, hogy nagyon kitartóak,
nagyon következetesek legyünk, és hogy maradjunk hűek Istenhez az Egyház
tanításához. Ne engedjük meg magunknak, hogy bűnbe essünk. Tartsunk ki a
megszentelő kegyelem állapotában, hogy ennek eredményeként túljussunk a megpróbáltatásokon.
Végül majd látni fogjuk, hogy helyreáll az Egyház dicsősége.
A démonok helyzete, valamint a szellemi harctér
állapota is teljesen meg fog változni. Ugyanis amikor Miasszonyunk harcba
száll, a démonok sehol sem lesznek. Olyan elsöprően nagy hatalma van a démonok
felett, hogy ha feltűnik, azok rögtön eltakarodnak. Így tudhatjuk, hogy minden
rendben lesz…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése